A lézerkezelések menete lépésről lépésre

Amennyiben a Prónay-kastély vendégszeretetét élvezi a kezelés utáni éjszaka -vagy akár több napig is- az előre lefoglalt szobában vagy lakosztályban, kísérőre csak akkor lesz szüksége, amikor hazatávozik tőlünk, tehát addig lehet egyedül is, ha úgy kívánja. 

Amennyiben a kezelés után nem marad a Prónay-kastély vendége, kérjük, kísérővel érkezzen, aki hazavezet Ön helyett. A lézerkezelés után nem biztonságos autót vezetni, mert nem elég stabil még a látásélesség.

Körülbelül 1,5 – 2 órát fog klinikánkon tölteni, ami magába foglalja az adatok ellenőrzését, a beleegyező nyilatkozat átolvasását és aláírását, a kezelés előtti ellenőrző szakorvosi vizsgálatot, a beavatkozás előkészítését, a műtőben végzett lézeres kezelést, a kezelés utáni rövid pihenést, a hazabocsátás előtti szakorvosi ellenőrzést, valamint a szükséges dokumentáció elkészítését, a másnapi kontroll időpontjának megbeszélését és a tanácsadást.

Hogyan készüljön fel a lézerkezelésre?

A kezelés sikeres és biztonságos elvégzéséhez az Ön közreműködésére is szükség van. Kérjük, hogy az alábbiak szerint készüljön fel a látásjavító lézerkezelésre:

 

  • Ha lágy kontaktlencséje van, kérjük, azt a kezelés előtt 7 nappal már ne viselje!

  • Ha kemény vagy félkemény kontaktlencsét visel, a kezelés előtt 4 héttel már ne használja!

  • Ne használjon sminket, parfümöt, kozmetikumot a beavatkozás napján. Sminkjét még az előző napon alaposan távolítsa el!

  • Ne vegyen be nyugtatót és kerüljön minden más, az idegrendszerre ható készítményt!

  • Amennyiben rendszeresen gyógyszert szed, gyógyszereit a szokott időben vegye be, és az aznapi gyógyszereit hozza magával!

  • Viseljen kényelmes, laza ruhát és cipőt a kezelés napján, melyben komfortosan érzi magát!

  • Könnyű ételeket fogyasszon!  

  • Ne igyon alkoholt, kerülje a másnapos állapotot!

  • A beavatkozást követő 12 órában ne vezessen autót! 

  • Legyen kísérője, aki hazaviszi –amennyiben nem a Prónay-kastélyban tölti a kezelés utáni éjszakát!

A kezelés előtti előkészületek a klinikán

A kezelés előtt egy rövid szakorvosi vizsgálat kiszűri az alkalmassági vizsgálata óta kialakult, a beavatkozás elvégzését akadályozó vagy az eredményt befolyásoló esetleges elváltozásokat. A szemorvos ellenőrzi a látásélességet és a tervezett egyéni kezelési tervet.

A kezelés előtt enyhe feszültségoldó tablettát adunk, az előkészítő érzéstelenítés szemcseppekkel történik, ezért a beavatkozás teljesen fájdalommentes.

A műtőbe való belépés előtt védőruhát, cipővédőt és hajat borító sapkát adunk.

Kezelés előtti előkészületek

 

FemtoLasik kezelés menete

A kezelés két lépésből áll és két lézerrel történik:

 

1. fázis: Először a lézerhez kapcsolt számítógépes program megtervezi a páciens adottságainak megfelelő ideális védőlebenyt, ezután a speciális femtosecundumos lézerkészülék számítógépes irányítással elkészíti az egyénre szabott szaruhártyalebenyt a milliméter ezredrészének megfelelő pontossággal. A védőlebenyt felhajtjuk.

 2. fázis: A flying spot excimer lézerkészülék a lebeny alatti szaruhártya területen rendkívüli pontossággal elvégzi a fénytörési hiba megszüntetését, korrigálja a dioptriát az egyéni kezelési terv szerint. Ezután a lebenyt visszasimítjuk a helyére.  Az egyedi tervezésnek, a számítógépes irányításnak és a lézer elképesztő pontosságának köszönhető, hogy a kezelés után a visszahajtott lebeny tökéletesen visszailleszkedik az eredeti helyére és rendkívül gyorsan, stabilan rögzül.
Ez a technika megóvja a szaruhártya legfelső rétegét, nem távolítjuk el (mint PRK esetén), ezért nincs szükség visszahámosodásra, nincs szükség védőkontaktlencsére és ezért lesz 1 nap alatt stabil a látásélesség és panaszmentes a páciens.

Nem kötjük be a szemet, rögtön a kezelés után érzékelhető a látásélesség javulás, mely másnapra már stabil lesz.


A kezelést egy kis pihenő követi, majd még egyszer ellenőrizzük a beavatkozás utáni állapotot. Részletesen tájékoztatjuk a kezelés utáni teendőkről és a kontroll vizsgálatokról. Zárójelentésének átvétele után a lefoglalt szállásához kísérjük vagy kísérőjével otthonába távozhat. Másnap kontroll vizsgálatra várjuk.


A lézerkezelés nem jár semmilyen fájdalommal, azonban amikor elmúlik az érzéstelenítő szemcseppek hatása, fé
nyérzékenység, könnyezés, fájdalom és idegentest érzés előfordulhat a kezelés utáni 6–8 órában. Tilos a szemet dörzsölni, a kellemetlen érzés a szemcseppek és a fájdalomcsillapító hatására gyorsan enyhül, hamarosan megszűnik. A regenerálódás általában másnapra megtörténik, ezért a kezelés utáni napon általában már nincs akadálya az autóvezetésnek, munkavégzésnek, tanulásnak.

FemtoLasik kezelés utáni időszakban a következőkre kell figyelni

A lehető legjobb látásélesség eléréséhez és megtartásához páciensünk szabálykövető hozzáállására is szükség van, az alábbiak betartása rendkívül fontos a FemtoLasik kezelés után:

 

  • 4 hétig zuhanyozás közben sem mehet víz a szemébe

  • 4 hétig nem dörzsölheti meg a szemét

  • 1 hétig nem sminkelheti a szemét, a szem környékét ne krémezze

  • 4 hétig nem úszhat, ne menjen szaunába, gőzfürdőbe

  • 4 hétig nem lovagolhat

  • 1 hét után már kerékpározhat, futhat, aerobikozhat, de a szabadban viseljen napszemüveget

  • 8 hétig nem búvárkodhat

  • Kerülje a poros, dohányfüstös környezetet és mellőzze a dohányzást!

  • Feltétlenül jelenjen meg az előírt ellenőrző vizsgálatokon, még akkor is, ha panaszmentes! A kontroll vizsgálatok a kezelt pácienseink biztonságát szolgálják, figyelemmel kísérjük a gyógyulási folyamatot, az egyéni reakciókat és testre szabjuk a szemcseppekkel történő utókezelést a lehető legjobb látásélesség elérése érdekében.

  • Orvosaink utasítása szerint alkalmazza a felírt szemcseppeket!

  • A műtét után 2-3 hónapig szemcseppeket kell használni.

  • Kontrollvizsgálatra várjuk a kezelés után 1 nappal, 1 héttel, 1 hónappal és 3 hónappal klinikánkra vagy a budapesti rendelőnkbe.

  • Nagyon fontos, hogy a műtét után 3 hónapig óvni kell a szemet az UV sugaraktól, ezért szabadban tartózkodáskor 100%-os UV szűrős napszemüveg viselése szükséges télen is.

  • Szolárium használatát 3 hónapig kerülni kell, védőszemüvegben sem szabad szoláriumozni.

P92 IT Solutions Kft. Pronay-kastély Széchenyi 2020
Visszahívást kérek